Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
A legfrissebb sajtóhírek szerint a következő szezont már a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund csapatánál kezdi meg a Borussia Mönchengladbach védője, Ramy Bensebaini.
(Photo by Lars Baron/Getty Images)
Két kulcsjátékosát is el fogja veszíteni a nyári átigazolási időszakban a Gladbach együttese, miután már hivatalos, hogy Ramy Bensebaini és Marcus Thuram sem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését a csapattal. A átigazolások kapcsán többnyire jól értesült Fabrizio Romano szerint Bensebaini esetében már az is szinte biztosra vehető, hogy hol folytatja a pályafutását. A hírek szerint ugyanis a 28 éves balhátvéd következő állomáshelye a Borussia Dortmund csapata lesz, amely már a személyes feltételeket illetően mindenben megállapodott a játékossal. Romano beszámolója alapján az algír védő szerződtetésének bejelentése már csak idő kérdése a sárga-feketék részéről, akik így egy rendkívül gólerős és rutinos védővel erősítik meg a keretüket.
Ramy Bensebaini 2019 nyarán igazolt a Mönchengladbach csapatához a Rennestől. A klub színeiben azóta 109 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 24 gólig és 8 gólpasszig jutott. Piaci értékét 20 millió euróra teszi a transfermarkt.
No changes on Evan N’Dicka, expected to leave Eintracht Frankfurt on free deal in the summer. 🔴 #transfers
🟡⚫️ Bensebaini will leave Gladbach as free agent — he agreed personal terms with Borussia Dortmund, matter of time to seal and unveil the transfer. pic.twitter.com/iN0tMBv4ns
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) April 18, 2023
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…