A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
Ahogyan arról beszámoltunk, ismét a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a Hertha BSC vezetőedzője…
Dárdai Pál elárulta, hogy valójában nem ő fogadta el a Hertha ajánlatát
A Bild exkluzív információi szerint a Hertha BSC élére újonnan kinevezett Dárdai Pál a hat bajnoki mérkőzésért és az esetleges két osztályozóért 500 ezer eurós fizetést kaphat a berliniektől. Az esetleges bennmaradás esetén hat számjegyű bónuszt ütheti a magyar szakember markát. Ez azt jelenti, hogy a berlinieket már kétszer megmentő magyar szakember a siker esetén is legfeljebb egymillió eurójába kerülhet a csapatnak.
Összehasonlításképpen, a csapatot tavaly kilenc meccsen benntartó Felix Magath mintegy 2 millió eurót keresett, vagyis a dupláját kapta, mint amennyit most Dárdainak kínáltak fel.
A 47 esztendős egykori magyar szövetségi kapitány 25 éven állt a berlini klub alkalmazásában, melyet 1997 és 2011 között játékosként, később pedig utánpótlásedzőként és az első csapat vezetőedzőjeként erősített.
A Hertha jelenleg sereghajtó a Bundesligában, hat fordulóval a bajnokság vége előtt két pontra van az osztályozótól és ötre a biztos bennmaradást birtokló helyezettől.
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…