Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
Nagy erőkkel készül az Inter együttese a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára, ahol a második felvonást kétgólos előnyből várják a Benficával szemben. A milánói együttes játékosai ma vettek részt a mérkőzés előtti utolsó edzésükön, ahol a feszültséget jól jelzi, hogy egy ártalmatlannak tűnő szituáció után majdnem ölre ment egymással André Onana és Marcelo Brozovic. A csapat egy része ugyanis cicázott, és a játék alatt Onana beleütközött a horvát középpályásba, aki ezt nem vette jó néven, és odaszólt csapattársának. Az, hogy a két játékos között nem alakult ki egy Mané és Sané közötti kakaskodáshoz hasonló eset az a társaknak köszönhető, D’Ambrosio és Lukaku ugyanis még időben szét tudta választani a feleket.
Tensione durante il torello: scintille tra #Onana e #Brozovic 👀#InterBenfica pic.twitter.com/YPkfJ46wNC
— GOAL Italia (@GoalItalia) April 18, 2023
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”