Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
Szerda este rendezik meg a MOL Magyar Kupa 2022-2023-as kiírásának döntőjét a Zalaegerszeg és a Budafok részvételével…
A MOL Magyar Kupa szerdai döntőjét megelőzően a résztvevő csapatok vezetőedzői kedden sajtótájékoztatót tartottak, a Budafok és a Zalaegerszeg mestere egyaránt óriási lehetőségként tekint a fináléra:
“A felkészülésük remekül sikerült, de majd holnap kiderül. Van egy fájó eltiltottunk Soltész István személyében, illetve két komolyabb sérültünk. A többiek hittel, erővel felvértezve várják a meccset. Beke Péter hónapok óta kisebb sérüléssel bajlódik, ugyanakkor minden meccsre harcra kész. A legutóbbi bajnokin pihentettem, hogy holnap pályára tudjon lépni” – árulta el Mátyus János.
“Nem tettem ígéretet a szurkolóknak. Ígérni azt tudom, hogy az elmúlt nyolc hónap erényeit kivisszük a pályára. Magasabban kvalifikált lesz az ellenfelünk, toronymagas favorit a ZTE, de egy-egy mérkőzésen sok minden megtörténhet. Mi mindent meg fogunk tenni” – tette hozzá a Budafok edzője.
A ZTE kispadjára a múlt héten kinevezett Boér Gábor ugyancsak zavartalan felkészülésről beszélt:
“A kisebb sérüléssel bajlódók felépültek, eltiltottunk nincs. Jól felkészített csapatot vettem át, ilyen szempontból könnyű dolgom volt. Fizikálisan és mentálisan is rendben voltak, mégis valami megtört náluk, ezt próbáltuk meg orvosolni egy-két apróbb változtatással. Egy hete vagyunk együtt, elég sűrű volt, és most sűrűbb napok várnak ránk.”
“Ez nem hízelgés: Mátyus munkája meglátszik a csapaton, ráadásul rutinosabb edző nálam. De itt talán nem ez fog számítani, hanem, hogy melyik csapat tud mentálisan vagy játékban az ellenfele fölé nőni, melyik csapat tudja magából kihozni azt, ami kell a győzelemhez” – mondta el az ellenfélről.
“Tíz napja még álmomban sem gondoltam volna, hogy ismét a ZTE vezetőedzője leszek, és kupadöntőben szerepelhetek A sors ilyen. De most nem ezen kell agyalnom, hanem felkészítenem a csapatot a lehető legjobb módon” – tette hozzá.
A Zalaegerszeg-Budafok Magyar Kupa-döntőt szerdán 19:30-tól rendezik a Puskás Arénában.
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”