A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Az RB Leipzig 5-1-es győzelmet aratott a Freiburg ellen a DFB-kupa elődöntőjében és bejutott a sorozat fináléjába…
(Photo by Matthias Hangst/Getty Images)
Az RB Leipzig magyar válogatott hátvédje, Willi Orbán véleménye szerint csapata a szezonbeli legjobb teljesítményét nyújtotta a kupaelődöntőben:
“Megtaláltuk a réseket, sikerült pontosan passzolnunk és lőnünk. Az első félidőben talán az idénybeli legjobb teljesítményünket nyújtottuk.”
“Nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy újra bejutottunk a döntőbe, és mindent megteszünk a címvédésért. Ugyanakkor most szombaton ugyanebben a stadionban vár ránk egy fontos Bundesliga-találkozó, és biztos vagyok benne, hogy az is izgalmas meccs lesz, remélhetőleg ott folytatjuk, ahol ma abbahagytuk” – tette hozzá a mérkőzésen duplázó Szoboszlai Dominik.
A döntőben a VfB Stuttgart vagy az Eintracht Frankfurt lesz a lipcseiek ellenfele, a másik elődöntőt szerda este játsszák.
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…