Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
Meglepő nyilatkozattal indította leedsi pályafutását a frissen kinevezett Sam Allardyce, aki szerint nincs nála jobb menedzser az angol élvonalban.
(Photo by Andy Rain – Pool/Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Leeds United vezetősége az utolsó 4 mérkőzésre Sam Allardycet bízta meg azzal, hogy az élvonalban tartsa a csapatot. A 68 éves tréner komoly tapasztalattal rendelkezik, hiszen összességében ez már a 11. klubja lesz Angliában, de talán mindenkit megdöbbentett azzal, amit az első sajtótájékoztatóján mondott a Leeds edzőjeként:
Talán 68 éves vagyok, és örgenek nézek ki, de senkinek sincs nagyobb futballtudása nálam. Guardiolának, Kloppnak, vagy épp Artetának se. Mind ugyanazon a szinten állnak, mint én, ők csinálják a saját dolgukat, én pedig az enyémet. Nem mondom, hogy jobb vagyok náluk, de egy szinten állok velük.
A Leedsnek nagy szüksége is lesz az Allardyce által emlegetett komoly tudására, hiszen jelenleg a 17. helyen áll a csapat, 34 forduló alatt 30 pontot gyűjtve, és mindössze jobb gólarányuknak köszönhetően előzik meg a Nottingham Forestet. Az utolsó 4 fordulóban Allardycenak olyan csapatok ellen kell bizonyítania, mint a Manchester City (idegenben), a Newcastle United (otthon), a West Ham United (i.), illetve a Tottenham (o.).
“There’s nobody ahead of me… not Pep, not Klopp.”
Sam Allardyce came back with a bang 😮#BBCFootball pic.twitter.com/mPUevWiD3u
— BBC Sport (@BBCSport) May 4, 2023
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…