Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozik a Real Madrid spanyol válogatott játékosa! – HIVATALOS

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Marco Asensio távozik a csapattól…

A következő idénytől már nem a Real Madridot fogja erősíteni Marco Asensio. A spanyol támadó szerződése lejár, melyet a klub nem hosszabbít meg, ennek értelmében szabadon igazolható lesz. Sajtóhírek alapján Asensio iránt az Aston Villa és a PSG érdeklődik a leginkább. 

Marco Asensiot 2015 nyarán a Mallorcától igazolta le a Real Madrid közel 4 millió euró ellenében. Az első idényben a Királyi gárda rögtön kölcsön is adta az Espanyolhoz, ahol remek teljesítményt nyújtott. A 2016/2017-es szezontól már a Realt erősítette, ahol kimondottan stabil alapember sosem lett, de így is nagy szerepe volt a madridi alakulat komoly sikereiben. Asensio mindent egybe véve 285 találkozón lépett pályára a Real Madrid színeiben, ezeken 61 gólt és 32 gólpasszt jegyzett. Társaival nyert három bajnoki címet, három Bajnokok Ligáját, egy Király-kupát, négy Klub vb-t, három UEFA Szuperkupát és három Spanyol Szuperkupát.