Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Manchester City 1-0-ra győzött az Inter elleni döntőben, és története során először megnyerte a Bajnokok Ligáját…
(Photo by Lars Baron/Getty Images)
Az Inter vezetőedzője, Simone Inzaghi szomorú volt a vereség miatt, de nagyra értékelte csapata BL-döntőben nyújtott teljesítményét:
“Gratuláltam a játékosaimnak, nagyszerűek voltak, nagyszerűen játszottak. Elveszítettük azt a döntőt, amelyet mindenáron meg akartunk nyerni, de a játékosaim büszkék lehetnek magukra. Nem adnám oda a játékosaimat senkiért, ma mindenki, az egész világ láthatta, hogy miért mondok ilyet. Voltak hibáink, de büszkék lehetünk magunkra!”
“Joggal lehet sajnálni bennünket, a vereség a legrosszabb dolog a sportban. Remek meccset játszottunk, nem érdemeltük meg a vereséget. Megöleltem a játékosaimat, és az Inter-szurkolók is megérdemelnének egy ölelést. Voltak jó és rossz időszakaink, de mindig ott voltak mellettünk. Még mindig azon tűnődök, hogy mi miért történt az utolsó huszonöt percben. Valószínűleg minden meg volt írva előre: keresztléc, egy játékosban elakad a saját csapattársa fejese… Csodálatos utat tett meg a csapatom idáig. A City remekül futballozott, megérdemelte a sikereket, gratuláltam Pep Guardiolának, de azért várhattak volna még kicsit a BL-sikerrel. Ma este többet érdemeltünk, egyenrangú ellenfelek voltunk. Ilyen a labdarúgás, ezektől a csalódásoktól nő nagyra az ember. Ez a döntő lehet az üzemanyag a következő szezonra. A csapat bebizonyította, hogy képes a legmagasabb szinten játszani” – vélekedett az előző hét döntőjét csapataival megnyerő szakember.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…