A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Magyar sajtóinformációk szerint a Ferencváros hamarosan egy újabb játékos leigazolásáról állapodhat meg…
A Nemzeti Sport információi szerint a Ferencváros előrehaladott tárgyalásokat folytat a szabadon igazolható francia védővel, Ibrahim Cissével, aki iránt több országból is érdeklődnek.
A 27 éves hátvéd eddig kizárólag hazájában futballozott, korábban a Tours, az Angers, a Paris FC és a Dunkerque játékosa volt. Cissé az elmúlt két szezonban a másodosztályú Caen alapembere volt, minden sorozatot figyelembe véve 58 mérkőzésen lépett pályára, néhány meccs erejéig a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. Szerződése lejártával június 30-án azonban elhagyja csapatát.
Az értesülések szerint akár a jövő héten le is zárulhatnak a tárgyalások a felek között.
A Ferencváros átigazolási híreivel foglalkozó ulloi129.hu ugyancsak beszámolt arról, hogy a felek között zajlanak az egyeztetések.
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…