Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A korábbi várakozásoknak megfelelően az egykori magyar válogatott csatár 35 esztendősen megerősítette pályafutása befejezését…
(Photo by Alex Pantling/Getty Images)
A jelenleg csapat nélküli többszörös gólkirály Nikolics Nemanja 35 esztendősen úgy döntött, hogy befejezi pályafutását, melyet a vasárnapi napon közösségi oldalán keresztül jelentett be:
“Ha belegondolok, ettől a szótól féltem a legjobban. Amióta elindult a futballpályafutásom, attól rettegtem, hogy egyszer ki kell mondanom: vége! Azért volt mindig is rémisztő ez a gondolat, mert tudtam, ha befejezem, azt kell elengednem, attól kell elbúcsúznom, amit mindennél jobban szerettem csinálni.”
“Ami – a családom mellett – az életem volt – és aminek az életemet köszönhetem. Ha nincs a futball, én nem csomagolok össze tiniként, hogy szerencsét próbáljak Magyarországon, és így sosem találkozom azzal a lánnyal, aki ma már a feleségem, a három gyermekem anyja. Ha nincs a futball, akkor nem ismerem meg azt a számtalan jó embert, akikből csapattársak, ellenfelek, barátok, lettek az évek alatt. Büszke vagyok arra az útra, amit bejártam, sosem felejtettem el, hogy ki vagyok, hogy honnan jöttem és hogy miért küzdök” – tette hozzá a búcsújában.
A 35 éves támadó korábban a MOL Fehérvár csapatával ért el emlékezetes sikereket, miután 2010 és 2015, majd 2020 és 2022 között 314 tétmérkőzésen 164 gólt szerzett a csapat színeiben. Emellett 117 góljával a klub valaha volt legeredményesebb NB I-es góllövője. A magyar gólkirályi címén kívül később bajnoki gólkirály lett a lengyel Legia Varsó és az MLS-ben Chicago Fire futballistájaként is.
Nikolics az elmúlt szezon első felét a török másodosztályú Pendiksporban, a második felét Cipruson töltötte, de egyik csapatánál sem alkotott maradandót.
A gólerős csatár 2013 és 2021 között 43 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes a magyar válogatott tagjaként, ott volt a 2016-os és a 2021-es Eb-n szereplő nemzeti csapatban.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…