Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie B: drámai körülmények között jutott fel a Cagliari

A Frosinone és a Genoa korábbi feljutása után vasárnap este dőlt el, hogy melyik csapat csatlakozik harmadikként az olasz bajnokság (Serie A) 2023-2024-es mezőnyéhez…

 

A Serie B Playoff döntőjének a második mérkőzésén a Cagliari 1-0-s győzelmet aratott a Bari vendégeként, ezzel egy évvel a kiesése után feljutott a Serie A-ba.

A döntő első mérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Szardínián, így a Barinak hazai pályán 58 ezer néző előtt már egy döntetlen is elég lett volna a feljutáshoz, és sokáig tartotta is a 0-0-t, azonban a 94. percben Leonardo Pavoletti bevitte a győztes gólt, mellyel a Casteddu kiharcolta a feljutást. A Serie A-ban utoljára 2011-ben játszó Bari most volt a legközelebb, hogy újra az élvonalban versenyezzen, de újabb szezont kell eltölteni a második vonalban.

A Cagliari a szezon első felében gyengén teljesített, januártól Claudio Ranieri vette át a csapat irányítását, akinek közbenjárásával és a gólkirállyá váló Gianluca Lapadula vezetésével a csapat nagyszerű tavaszt produkált.

A Serie B alapszakaszának végén a Frosinone és a Genoa automatikusan feljutott az első osztályba, míg a másodosztály harmadiktól a nyolcadik helyen végző csapatai a rájátszásban küzdöttek egymással.