Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
Az NB I-be frissen feljutó MTK Budapest egy régi ismerős visszatérését jelentette be…
Az MTK Budapest hivatalos honlapján tudatta, hogy négy év távollét után visszatért a csapathoz a Zalaegerszeg válogaottt kerettag kapusa, Demjén Patrik, aki korábban egy évtizedet töltött a fővárosi kék-fehéreknél.
A 25 éves hálóőr az utóbbi időben többször meghívót kapott Marco Rossitól a magyar válogatott keretébe, miután az előző szezonban stabil teljesítményt nyújtott a Magyar Kupa-győztes zalaiak ketrece előtt. Demjén 2009 és 2019 között állt az MTK alkalmazásában, több kölcsön után kötött ki a ZTE-nél, ahonnan most átigazolási díj ellenében tért vissza korábbi klubjához. Demjén négy év alatt 126 NB I-es meccsen védett, melyek közül 34 találkozón nem kapott gólt.
A várakozások szerint a ZTE új kapusa a másodosztályú Diósgyőrtől érkezhet a korábban a Juventus utánpótlásában védő Senkó Zsombor szerződtetése által.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…