Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A magyar válogatott felkészülése már javában tart a következő Európa-bajnoki selejtezőkre…
Az NB I gólkirálya, Varga Barnabás az M4 Sportnak adott interjújában arról beszélt, hogy a magyar válogatott hat pontot szeretne szerezni a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjén Montenegró és Litvánia ellen.
“Mindkét ellenfelet le szeretnénk győzni, hat pont megszerzése a célunk. A csapategység nagyon rendben van, a hangulat is jó, az edzéseken mindenki százszázalékosan odateszi magát.”
A 28 éves támadó éppen a közelmúltban igazolt át a Pakstól a Ferencvároshoz, ezzel kapcsolatban is ismertette helyzetét: “Izgatott vagyok, hogyan fog sikerülni a váltás, több olyan csapatban is játszottam, ahol védekező feladataim is voltak, így ha erre kerül sor, nem hiszem, hogy probléma lesz. Plusz motivációt jelent, hogy magyar csatárként lőjek gólokat a Ferencvárosban, melynek szurkolótábora megérdemli ezt. Mindent meg fogok tenni, hogy minél több játékpercem legyen és a kezdőcsapatban találjam magam.”
A magyar válogatott szombaton Montenegróban játszik Eb-selejtező mérkőzést, három nappal később pedig a Puskás Arénában fogadja a litvánokat.
Kapusok: Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Hátvédek: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Szalai Gábor (Kecskemét)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (DVSC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…