MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
Spanyol források szerint a Real Madrid utolsó nyári igazolása Joselu lesz, ezt követően pedig nem terveznek további erősítést…
(Photo by Alex Caparros/Getty Images)
A legfrissebb spanyol beszámolók szerint a Real Madrid legkésőbb hétfőn jelentheti be a 33 éves támadó, Joselu érkezését a klubhoz, ezt követően azonban nem számol újabb igazolásokkal a nyár folyamán.
Jude Bellingham, Fran García megvétele mellett további három játékos tért vissza a klubhoz kölcsönből, köztük a klub szerint szinte új igazolásnak számító Brahim Díaz is, akivel a távozó Marco Asensio helyén számolnak.
A legújabb híresztelések annak fényében is érdekesek, hogy a klub Aranylabdás csatára, Karim Benzema is távozott, és így a csapat kilences posztja is megüresedett, így egy újabb világsztár lehetséges érkezését felvázolva Madridban.
Az elmúlt napok folyamán Kai Havertz, Harry Kane és Kylian Mbappe neve is feltűnt, mint Benzema lehetséges utódja, így amennyiben valóban Joselu lesz az utolsó érkező a madridi közönség igencsak csalódott lesz a szezon kezdetekor…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….