Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Nemzetek Ligája playoffon és Európa-bajnoki selejtezőkön kívül rendeztek barátságos mérkőzéseket is, ahol csütörtök éjszaka lépett pályára Uruguay hazai környezetben Nicaragua ellenében.
(Photo by Ernesto Ryan/Getty Images)
A dél-amerikai együttesnél debütált a kispadon Marcelo Bielsa, aki nem dolgozhatott teljes kerettel, azonban így is sima győzelmet aratott a csapata. Az argentin tréner ezzel lehetőséget tudott adni olyan játékosoknak, akik kevésbé voltak eddig reflektorfényben és egy gyengébb erőket képviselő válogatott ellen bizonyítottak is.
A vezetést korán megszerezték a hazaiak, a 8. percben Pellistri kapott remek indítást, majd a Manchester United játékosa kapásból visszatette a labdát az érkező Arezónak, a Penarol támadója pedig higgadtan értékesítette helyzetét (1-0). A 28. minutumban büntetőhöz jutott Uruguay, amelyhez Arezo állt oda, de nem sikerült a legjobban elvégezni a büntetőt, valamint Rodriguez kapus is érezte az irányt, így kapufára tudta ütni a labdát. A 37. percben Pellistri vezetett végig egy kontratámadást, aminek a végén a lendületből érkező Zalazar elé tette a labdát, a Schalke középpályása pedig higgadtan belsővel tette a kapuba a labdát (2-0). Az uruguayi győzelem ugyan nem forgott egy percig sem veszélyben, de az 56. percben végleg eldőlt a találkozó sorsa, ugyanis egy remek labdajáratás végén a Mexikóban légióskodó Brian Rodriguez lőtt magabiztosan a rövid alsóba (3-0). A 82. percben Zalazar megszerzi második gólját, a Schalke labdarúgója egy gyönyörű gólt akasztott a vendégek kapujában jó 20-21 méterről (4-0). A nicaraguaiak a ráadásban legalább egy szépítőgólt tudtak szerezni, egy kapu elé tekert szabadrúgást Luis Fernando Colonel tudott a kapura csúsztatni, ami visszapattant a kapufáról, de szerencséjére pont vissza elé, így az üres kapuba belsőzte a játékszert (4-1).
Uruguay – Nicaragua 4-1 (2-0)
Helyszín: Estadio Centenario (Montevideo), Vezette: W. do Nascimento (brazil)
Gólszerzők: Arezo (8.), Zalazar (37., 82.), B. Rodriguez (56.) ill. L. Colonel (90+2.)
🎥 𝐕𝐢𝐜𝐭𝐨𝐫𝐢𝐚 𝐞𝐧 𝐜𝐚𝐬𝐚
La Selección se reencontró con su gente en el Centenario y venció 4-1 a Nicaragua en el estreno de Bielsa como técnico.
📺 https://t.co/qVMBrYJR1J #ElEquipoQueNosUne pic.twitter.com/MdNcw0eXhb
— Selección Uruguaya (@Uruguay) June 15, 2023
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…