Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
Nem rejtette véka alá a véleményét a Real Madrid fiatal brazil támadója, szerinte Kylian Mbappe helye egyértelműen Madridban van…
(Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
Nem telhet el nyár anélkül, hogy a Paris Saint-Germain klasszisát össze ne boronálnák a Real Madrid együttesével, így ezúttal is Kylian Mbappe érkezéséről álmodnak a spanyol fővárosiak, azonban a szurkolók mellett ezúttal a csapat brazil támadója, Rodrygo is felszólalt:
“Egy egytől tízig terjedő skálán mennyire szeretném, hogy Mbappe oldalán játszhassak Madridban? 10. Mbappe egy fenomén, ilyen játékosokra van szüksége a klubnak. Nagyon izgatottan várom, hogy leigazoljuk egyszer…”
– fejtette ki a brazil szélső, kicsit sem visszafogva rajongását.
Kylian Mbappe helyzete azonban továbbra is változatlan, a játékos úgy tűnik, hogy hiába lesz jövőre ingyen igazolható, a PSG a következő szezonban is ragaszkodik a játékjogához.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…