Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A csütörtöki napon az MTK Budapest és a Paksi FC is megerősítette, hogy egy szerződtetett egy-egy játékost a másik féltől…
Az MTK Budapest hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a csapatnál folytatja pályafutását a korábbi 57-szeres magyar válogatott hátvéd, Kádár Tamás.
A 33 éves hátvéd hosszú nemzetközi karrier után tavaly tért vissza Magyarországra, korábban többek között az angol Newcastle United, a lengyel Lech Poznan és az ukrán Dinamo Kijev játékosa is volt. Az elmúlt idényben a Paksi FC alapembere volt, amelyben 30 tétmérkőzésen lépett pályára, miközben a tolnaiak a negyedik helyen zártak a bajnokságban.
A tapasztalt hátvéd 2010 és 2019 között 57 szereplést vállalt a magyar válogatottban, alapembere volt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon nyolcaddöntős nemzeti csapatnak.
Ezzel párhuzamosan a Paks bejelentette Mezei Szabolcs érkezését az MTK-tól. A 22 éves korosztályos válogatott középpályás 108 mérkőzésen szerepelt a kék-fehéreknél az elmúlt években.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…