Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi: “Örülök, hogy így döntöttem!”

Az argentin válogatott Ausztrália elleni felkészülési találkozóját követően Lionel Messit természetesen megkérdezték a folytatásról, az Inter Miami és az argentin válogatott tekintetében (…)

(Photo by Lintao Zhang/Getty Images)

 

(…) Messi a nemzeti csapattal kezdte, visszakanyarodva egy korábbi nyilatkozatához is.

“Sokat szenvedtem, szenvedtünk azért, hogy elérjünk egy ilyen sikert, mint a világbajnokság megnyerése. Talán nem lepek meg senkit azzal, ha azt mondom, hogy a világbajnoki cím nélkül bizony maradt volna bennem hiányérzet, főleg azok után, hogy egyénileg és klubszinten is szerencsés vagyok, hogy mindent megnyertem már.” – idézi a Sport című lap Messit.

“Bevallom, ha nem nyertünk volna Katarban, most nem lennék már a válogatottal! Elképesztően élveztem a világbajnokságot, felejthetetlen pillanatokat szereztünk magunknak, és egész Argentínának. Most csak élvezni szeretném ezt az időszakot, újra együtt lenni a szurkolókkal, a csapattársakkal.” – folytatta Messi, kihangsúlyozva még azt is, hogy nem lelt volna ‘lelki békére’, ha azonnal visszavonul a válogatottságtól, majd ezt követően rátért a klubfutballra.

“Nyugodt vagyok a döntést illetően, még akkor is, ha korábban más gondolataim voltak. Összességében elégedett és boldog vagyok hogy az Inter Miamit választottam, választottuk a családommal. Izgatottan várom az új kihívásokat! Az előttem álló útról mindig is úgy gondoltam, hogy történjék bármi, nem térek le róla!” – így Messi, majd elmondta azt is, miképpen szeretné, ha a szurkolók emlékeznének rá.

“A sportolói oldalon túl számomra nagyon sokat jelent, ha jó embernek gondolnak. Szeretném ha így is emlékeznének rám, mind a csapattársaim, mind a szurkolók. Mindig próbáltam önmagam maradni.” – fogalmazott Messi, akivel kapcsolatban máris elindultak a találgatások, hogy vajon mikor lehet a búcsúja az argentin válogatottól.