Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
A legfrissebb sajtóhírek szerint megegyezett egymással az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea és Manchester City együttese Mateo Kovacic átigazolását illetően.
(Photo by Marc Atkins/Getty Images)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Manchester City együttese szeretné megszerezni a nyári átigazolási időszakban a Chelseatől Mateo Kovacicot. A legfrissebb sajtóhírek szerint a felek nagy lépést tettek a transzfer megvalósulása felé, ugyanis megegyeztek a játékos átigazolási díját illetően. Az angol források alapján a két klub 34 millió euróban állapodott meg, amihez nagyban hozzájárulhat az a tény is, hogy Kovacicnak már csak egy év van hátra a szerződéséből. A beszámolók szerint a játékos a Nemzetek Ligája hétvégi fináléját követően visszatér a szigetországba, ahol Manchesterbe fog utazni, hogy megegyezzen a személyes feltételeket illetően a Cityvel.
Mateo Kovacic 2018 nyara óta futballozik a Chelsea színeiben, amelyben első évét még a Real Madridtól kölcsönben töltötte. Minden sorozatot figyelembe véve a londoni klubnál 221 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 6 gólt és 15 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 40 millió euróra teszi a transfermarkt.
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…