Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Több mint egy hónap után vasárnap véget ért az olasz harmadosztályú bajnokság (Serie C) szövevényes rájátszása, melynek végén a végső győztes feljutott a Serie B-be…
Az olasz harmadosztály (Serie C) rájátszásának küzdelmeit a Lecco nyerte, miután a finálé első mérkőzését idegenben 2-1-re, odahaza vasárnap délután pedig 3-1-re győzte le a Delio Rossi által irányított Foggiát.
A lombardiai “sasok” az 1960-as években három szezont még a Serie A-ban is eltöltöttek, most pedig 50 év szünet után játszhatnak ismét a másodosztályban, ahol eddig 14 szezont töltöttek korábban. A Lecco a playoff menetelése során a bekapcsolódása utáni első párharcban az Ancona ellen az idegenbeli 2-2-es döntetlen alkalmával már 2-0-ra vezetett, az 1-1-re végződő visszavágón a 71. percben szerzett egyenlítő gól jelentette a továbbjutást. Ezt követően a negyeddöntőben az 1-0-ra elveszített Pordenone elleni mérkőzés után házon kívül 3-1-es sikerrel jutott tovább a következő körbe. Itt ugyancsak hazai pályán bukta az odavágót 2-1-re a Cesena ellen, a második meccsen kiharcolt 1-0-s győzelem után azonban tizenegyesrúgásokkal bejutott a playoff-döntőbe.
A harmadosztályból a három csoport győztese automatikusan feljutott, ezek a Catanzaro, a FeralpiSaló és a Reggiana voltak, hozzájuk negyeddiként a Lecco csatlakozott. Eközben a Serie B mezőnyéből automatikusan a Benevento, a SPAL és a Perugia, míg osztályozón a Brescia esett ki.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…