Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A másodosztályból az élvonalba visszatérő MTK Budapest megerősítette, hogy a gárda rutinos kapusa a továbbiakban már nem erősíti a csapatot…
Az MTK Budapest hivatalos honlapján köszönt el tapasztalt kapusától, Somodi Bence ugyanis a továbbiakban már nem a fővárosi kék-fehéreket fogja szolgálni.
A 34 éves kapus az elmúlt négy szezonban összesen 56 mérkőzésen védte az MTK kapuját, miközben két élvonalbeli és két NB II-es szezonban állt a klub alkalmazásában. Somodi annak idején a Blackburn Rovers akadémiáján is megfordult, felnőttként a Diósgyőri VTK, a Gyirmót, a Puskás Akadémia, a Kaposvár és a Kazincbarcika kapuját is védte.
“Nagyon szépen köszönöm az MTK-nak, hogy lehetőséget adott nekem 2019-ben, és szinte hihetetlen, hogy ez négy évig tartott. Azt is szeretném megköszönni, hogy segítettek és nem gördítettek akadályt az elé, hogy az életemben egy félig-meddig új fejezet kezdődhessen. Nagyon fogok szurkolni a következő szezonban, én leszek a csapat legnagyobb szurkolója! Köszönök mindent! Hajrá, MTK!” – búcsúzott a kék-fehérektől a kapus.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…