Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az “oroszlánok” a Premier League címvédőjétől szerződtetnének középpályást, akinek korántsem jöttek be a számításai új csapatában, ami a játékperceket illeti, ugyanis trófeákból hármat is sikerült szereznie.
(Photo by Lars Baron/Getty Images)
A Football Insider értesülései szerint az Aston Villa a Manchester City nélkülözött játékosára, Kalvin Phillipsre vetett szemet. A 27 éves játékos még csak az elmúlt nyáron érkezett a manchesteriekhez, de máris továbbállhat, mert Pep Guardiola nem számol vele komolyabban a jövőben.
A 26-szoros angol válogatott labdarúgóért 49 millió eurót fizetett a Bajnokok Ligája döntős csapat, és hiába alig kapott lehetőséget, legalább 40 millió eurót akarnak érte kapni. Phillips az érkezése óta ugyan minden versenysorozatot figyelembe véve 21 mérkőzésen szóhoz jutott, de ezeken mindössze 595 percet tölthetett el a pályán, gólt és gólpasszt nem jegyzett. A 27 éves labdarúgó első évében máris triplázott, ugyanis a Manchester Cityvel megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, és az FA-Kupát is.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…