Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A következő idényben a nemzetközi kupaszereplésből kimaradó Juventus hivatalos bejelentést tett kölcsönzött támadójáról…
(Photo by Soccrates/Getty Images)
A Juventus hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy a kölcsön után végleg megszerezte Arkadiusz Milik játékjogát az Olympique Marseille-től. A klub a hivatalos közleménye mellé csatolta a vételi opció lehívásáról szóló pdf-fájlt is, amelyből kiderült, hogy a Juventus a következő három évben három részletben összesen 6.3 millió eurót fizet a francia klubnak.
A 29 esztendős lengyel csatár annak idején 2014 és 2016 között az Ajax színeiben robbant be, ahol 75 mérkőzés alatt 47 találatot szórt minden sorozatot figyelembe véve. Milik 2016-ban 32 millió euró ellenében került a Napolihoz, ám az olasz klubnál való szerepvállalása elég hányattatottan indult, rövid időn belül két súlyos térdsérülést is elszenvedett. Ennek ellenére amikor játszott, hatékonyan teljesített, 122 mérkőzésen 48 találatig jutott, majd az OM-hez irányították őt kölcsönben 8+4 millió eurós vételi opcióval.
Milik a dél-francia együttes színeiben 55 meccs alatt 30 gólt szerzett, melyből 20 találatot a 2021-2022-es idény során szorgoskodott össze. Ezt követően az elmúlt idényre a Juventushoz került, ahol minden sorozatot figyelembe véve 39 mérkőzésen 9 találatot jegyzett az olasz rekordbajnok színeiben.
✍️ 𝗠𝗜𝗟𝗜𝗞 ✅
Ancora insieme, @arekmilik9! ⚪⚫
— JuventusFC (@juventusfc) June 21, 2023
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…