Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
A kis madridi csapat egy év kölcsönszerződést követően élt opciós vásárlási jogával és megvásárolta a baszkok fürge léptű szélsőjét.
El futbolista murciano firma con la entidad para las tres próximas temporadas 🙌#PortuAzulón | #VamosGeta
— Getafe C.F. (@GetafeCF) June 21, 2023
A Getafe hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy végleg megvásároltak a Real Sociedadtól Portut. A madridiak 3,5 millió eurót fizettek a 31 éves támadóért, és egy 2026-ig szóló szerződést kötöttek a spanyol játékossal.
Portu a Valenciában nevelkedett, de az első számú keretbe sosem került fel. Ezt követően megjárta az Albacete és a Girona csapatát, majd 2019-ben igazolt a Sociedadhoz. A baszkoknál eleinte kezdőjátékosnak számított, majd a kispadra szorult, így az elmúlt nyáron elfogadta a Getafe kölcsönajánlatát, ahol meg is találta a helyét. Az elmúlt idényben 34 bajnoki és 3 kupa mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 3 gólpasszt sikerült kiosztania.
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…