Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított kulcsemberével, John McGinnel.
(Photo by Andrew Kearns – CameraSport via Getty Images)
Az Aston Villa gárdája a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodásra jutniuk John McGinnel a közös folytatást illetően. A skót játékos ugyanis aláírta új szerződését, ami 2027 nyaráig köti őt a klubhoz. A döntés nem meglepő egyik fél részéről sem, hiszen McGinn 2018-as szerződtetése óta a csapat kulcsfigurájává nőtte ki magát, az előző szezonban pedig már a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Szerepét jól jelzi, hogy a nemrég véget ért szezonban 36 mérkőzésen számítottak rá 2878 perc erejéig, amelyeken 1 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta a 28 éves futballista:
Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam az új szerződést a csapattal. Nagyon várom a közös folytatást, mert az előző szezon második fele megmutatta, hogy mire vagyunk képesek. Ez a hely mostanra az otthonommá vált, így nem kellett sokat gondolkodnom, hogy elfogadom-e az ajánlatot.
John McGinn az Aston Villa színeiben eddig 183 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 17 találatig és 26 előkészítésig jutott.
Signed and sealed. ✅@JMcGinn7 ✍️ 2️⃣0️⃣2️⃣7️⃣ pic.twitter.com/4zpnQ7thOL
— Aston Villa (@AVFCOfficial) June 23, 2023
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…