Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Az átigazolását az Inter Miami együtteséhez hivatalosan is bejelentő Sergio Busqeuts pótlását egy rég-új ismerőssel, és egy anyagilag is kedvező transzfer keretein belül orvosolná az FC Barcelona.
A katalán Sport című lap értesülései szerint a Barca listáján Ilkay Gündögan megszerzésén túl Oriol Romeu neve is szerepel. A már 31 esztendős, korábbi saját nevelésű középpályás komoly európai tapasztalatra tett szert azok után, hogy 2011 nyarán még a B-csapat játékosaként a katalánok eladták az angol Chelsea együttesének.
Romeu számára a londoni szerződés elősorban kölcsönjátékokról szólt, hiszen játszott a Valencia, a VFB Stuttgart együttesiben is, mielőtt 2015 nyarán a Southampton együtteséhez igazolt.
A ‘szenteknél’ hamar meghatározó játékossá vált, és a védekező középpályás posztot tekintve a Premier League-ben is rengeteg elismerést kapott. Az ötszörös spanyol válogatott középpályás tavaly nyáron tért vissza hazájába, a Girona együttesébe, ahol tevékeny részt vállalt, hogy a kis csapat az előkelő 10. helyen végzett a La Liga mögöttünk hagyott idényében.
Romeu jó teljesítménye állítólag a Barca figyelmét is felkeltette, a katalánok pedig már puhatolóztak is mind a játékosnál, mind pedig klubjánál.
Oriol Romeu szerződése 2025 nyaráig szól a Gironával, piaci értékét 5 millió euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt.
A sors különös fintora lenne, ha a Barcelonából anno pont Sergio Busquets miatt távozó középpályás, most a Barca-ikon eligazolásával léphetne pályára a Camp Nouban.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!