Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Az olasz első osztályból idén kieső Sampdoria csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy mostantól Andrea Pirlo a vezetőedzője.
(Photo by Ahmad Mora/Getty Images)
Az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Sampdoria hivatalosan is megerősítette, hogy Andrea Pirlót nevezték ki a csapat élére. Az olasz szakember 2025-ig írt alá új klubjával és holnap már be is mutatják a szurkolóknak.
Pirlo a Juventusban kezdte meg edzői pályafutását, ahol mindössze egy szezonon keresztül irányította az első csapatot a 2020/21-es idényben. Közel egy éves pihenő után Törökországba került, ahol az első osztályú Karagümrük edzője volt egészen idén májusig. Nem maradt azonban sokáig munka nélkül, mivel az idén kieső Sampdoria felkarolta, és tőle várják el, hogy visszavezesse őket a Serie A-ba.
A Sampdoria mindössze 19 pontot gyűjtött össze az olasz bajnokság 2022/23-as kiírásában, így az utolsó, 20. helyen kellett búcsúzniuk az első osztálytól.
📄 | OFFICIAL
Benvenuto mister: @Pirlo_official è il nuovo allenatore della #Sampdoria.
🔵⚪🔴⚫⚪🔵
— U.C. Sampdoria (@sampdoria) June 27, 2023
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…