Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Angol sajtóhírek szerint újabb játékost csábítanának Szaúd-Arábiába. Most a Barcelona középpályását, Franck Kessiét szemelték ki maguknak.
(Photo by Koji Watanabe/Getty Images)
Az angol The Athletic információi szerint a Barcelona középpályása, Franck Kessiée iránt érdeklődik a szaúd-arábiai Al-Ahli. A spanyol bajnok, amely tavaly nyáron ingyen szerződtette a 26 éves játékost, 30 millió euró körüli összegért hajlandó is lenne eladni.
Az Al-Ahli tárgyalásokat folytatott Kessiével, és olyan ajánlatot tettek neki, amely a Barcánál keresett fizetésének a dupláját teszi ki. A játékos képviselői azonban tudatták a szaúdiakkal, hogy ennél jobb ajánlatra lenne szükség ahhoz, hogy fontolóra vegye a távozását a klubtól, ahol 2026-ig van szerződése. Az Al-Ahli várhatóan javítani fog a feltételeken, így pedig Kessié nyitott lenne a váltásra.
Ilkay Gündogan közelmúltbeli érkezése után Xavi, a Barca menedzsere azt mondta Kessiének, hogy nagy valószínűséggel kevesebb szerepet fog kapni a csapatban a következő szezonban. Kessié már korábban is frusztrált volt a 2022/23-as idényben játszott perceinek száma miatt, annak ellenére, hogy Xavi személyesen szorgalmazta a szerződtetését egy évvel ezelőtt. Az erről szóló korábbi beszélgetések során a Barca menedzsere azt mondta a játékosnak, hogy legyen türelmes, miközben utalt arra, hogy még csak az első évét tölti egy olyan klubnál, ahol nehéz lehet beilleszkedni.
Kessié eladása sokat segítene a Barca pénzügyein egy olyan időszakban, amikor a katalán klub azért küzd, hogy megfeleljen La Liga bérkiadásra vonatkozó szabályainak.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…