A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A Premier League-től búcsúzó “rókák” miután eladták egyik legjobb játékosukat, James Maddisont a Spurs-nek, vásárolnak is egyet a londoni gárdától.
(Photo by Rob Newell – CameraSport via Getty Images)
Az átigazolásokban jártas Fabrizio Romano is megerősítette, hogy a Leicester City a Tottenham védekező szellemű középpályását, Harry Winks-t hamarosan hivatalosan is bejelentheti, ugyanis a két csapat mindenben megegyezett egymással és már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálat van hátra. A hírek szerint 10 millió eurót fizetnek a “rókák” a londoniaknak a 27 éves labdarúgóért.
Winks a Tottenham saját nevelésű játékosa, amelynek első számú keretébe 2016-ban került fel, de többnyire csak cserejátékosként számoltak vele edzői egyetlen szezon kivételével. A hátunk mögött hagyott szezonban Antonio Conte már nem is számolt vele egyáltalán, így az egész idényt kölcsönben töltötte a Sampdoriánál. Az angol középpályás minden versenysorozatot figyelembe véve 203 mérkőzésen kapott lehetőséget a Spurs színeiben, amelyeken 5 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…