A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Borussia Mönchengladbachtól távozó Marcus Thuramot.
(Photo by Stefan Brauer/DeFodi Images via Getty Images)
A héten már szinte biztosra vehető volt, hogy Marcus Thuram az Interben fogja folytatni a pályafutását. A francia játékosnak június 30-án lejárt a szerződése a Borussia Mönchengladbach csapatával, és miután a hét korábbi szakaszában már átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, az Inter ma be is jelentette a támadó megszerzését. A világbajnoki ezüstérmes játékost több topcsapat is szerette volna a soraiban tudni, Olaszországból az Inter és az AC Milan, Németországból az RB Leipzig, míg Franciaországból a Paris Saint-Germain gárdája harcolt a kegyeiért. Az Inter tehát ingyen szerezte meg a támadót, aki 5 éves szerződést írt alá a kék-feketékkel, és a hírek szerint éves szinten 6,5 millió eurót fog keresni.
Marcus Thuram 4 éven keresztül erősítette a Borussia Mönchengladbach csapatát. A klub színeiben minden sorozatot figyelembe véve 134 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 44 gólig és 29 gólpasszig jutott.
Bienvenue 🇫🇷#ForzaInter #WelcomeMarcus
— Inter (@Inter_en) July 1, 2023
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…