Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
A Fehérvár névadó szponzora a MOL hosszú együttműködést követően július elsejével befejezte a csapat támogatását, amely jelentős változásokat eredményezett…
A Fehérvár tulajdonosa, Garancsi István a fehervarfc.hu oldalnak adott interjújában ismerte el, hogy a csapat a következő szezontól szerényebb anyagi helyzetben, az elmúlt évektől eltérő célokért fog küzdeni:
“Az új szezonnak – immár Fehérvár FC néven – jelentős változásokkal vágunk neki. Az egész klubra nézve észszerűsítjük a működést, hiszen alacsonyabb költségvetésből fogunk gazdálkodni, mint eddig – ezeket a változtatásokat már korábban el kellett volna kezdenünk. A tavaszi szezonban látott eredményeink és a MOL távozása ezt a folyamatot felgyorsították, az NB I-en belül a Vidi sajnos „más polcra” került az eddigiekhez képest, ezt most már egyértelműen kijelenthetjük. De a változás egyben új lehetőségeket is kínál.”
“A felnőtt csapatban az eddiginél több fiatal magyar játékosnak szeretnénk bizonyítási lehetőséget adni, és az utánpótlásunk működését is racionalizáljuk. Az NB III-as csapatunk az előző szezonban jól szerepelt, vannak utánpótlás-válogatottjaink, azt szeretnénk, hogy az első csapatig minél többen eljussanak. Ennek a tervnek a megvalósítását Juhász Roland sportigazgatóra bíztam, így a folyamat pontos szakmai részleteit és az céljainkhoz vezető utat ő fogja meghatározni” – mondta el a tulajdonos.
“Ebben az új helyzetben sajnos nem álmodhatunk bajnoki címről, de még a dobogóról sem. Egy olyan, megfiatalított csapat alapjait kell leraknia Juhász Rolandnak, amely szerethető a szurkolók számára, és úgy marad bent az élvonalban, hogy ne kelljen még egyszer az utolsó fordulóban izgulnunk. Ennél merészebb célról, célokról egyelőre nem reális beszélni” – szögezte le Garancsi.
Mint ismeretes, a MOL társaság 2010 óta volt a csapat főszponzora, 2018-tól pedig névadója az együttesnek. A klubtulajdonos az interjúban megerősítette, hogy nem várható hasonló volumenű szponzor érkezése a csapathoz.
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…