Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Egybehangzó olasz sajtóbeszámolók szerint a Napolitól távozó sportigazgató már meg is érkezett a Juventushoz…
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Gianluca Di Marzio beszámolójának tanulsága a Napolitól a múlt héten távozó sportigazgató, Cristiano Giuntoli a keddi napon megérkezett Torinóba a Juventus főhadiszállására, ahol hamarosan megkötheti szerződését új állomáshelyével, ahol szintén sportigazógatként vállalhat munkát.
Az 51 éves sportvezető nyolc éven át töltötte be a sportigazgatói posztot a nápolyiaknál, azt megelőzően a Carpi és a Spezia vezetőségében ténykedett. Sokan úgy tartják, hogy az elmúlt szezonban aratott bajnoki címben Giuntoli elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, ahogyan az elmúlt nyári átigazolási időszakban új alapokra helyezte és azonnal sikeressé tette a csapatot.
Az elmúlt idényben bajnoki címet szerző Napolit korábban már a csapat vezetőedzője, Luciano Spalletti is elhagyta, míg a játékoskeretből a Bayern Münchennel megállapodó Kim Min Jae távozása lehet érzékeny veszteség.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…