A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy menesztette a vezetőedzői pozícióból Christophe Galtiert.
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
A Paris Saint-Germain gárdája a mai nap folyamán bejelentette azt, amit már jó ideje sejteni lehetett, mégpedig, hogy menesztik Christophe Galtiert a vezetőedzői posztról. A klub közleménye szerint az 56 éves trénerrel már a szezon végén közölték, hogy a jövőben nem tartanak igényt a munkájára, hiába kötötte a szerződése még egy évig a csapathoz.
Christophe Galtier összesen 50 mérkőzésen ült a PSG kispadján, ez idő alatt 34 győzelmet, 6 döntetlent és 10 vereséget könyvelhetett el. Irányításával a csapat megnyerte története 11. bajnoki címét, a Bajnokok Ligájában és a Francia Kupában viszont egyaránt a nyolcaddöntő jelentette számukra a végállomást.
A PSG délutánra egy sajtótájékoztót hirdetett, aminek a sajtó értesülései szerint egyetlen célja lesz, méghozzá az, hogy bejelentsék az új menedzsert, aki nem lesz más, mint a korábban a Barcelonát és a spanyol válogatottat is irányító Luis Enrique.
At the end of the 2022-2023 season, Paris Saint-Germain informed Christophe Galtier of its decision to terminate his contract as first-team coach.
The Club would like to pay tribute to his professionalism and commitment.https://t.co/LdbDrviiMC
— Paris Saint-Germain (@PSG_English) July 5, 2023
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…