Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a csapat meghatározó középpályása, Hakan Calhanoglu.
(Photo by Marvin Ibo Guengoer – GES Sportfoto/Getty Images)
Hosszú ideje tudni lehetett, hogy az Inter vezetőségének feltett szándéka meghosszabbítani Hakan Calhanoglu szerződését. Nos végül a mai nap pont került az ügy végére, a kék-feketék ugyanis hivatalos honlapjukon bejelentették, hogy megszületett a megállapodás a csapat és a török játékos között a szerződéshosszabbításról. A 29 éves futballista korábbi kontraktusa 2024 nyaráig volt érvényes, ezt toldották meg most a felek további 3 évvel, azaz egészen 2027 nyaráig. A döntés összességében egyáltalán nem volt meglepő a Nerazzurri részéről, hiszen Calhanoglu kulcspozíciót tölt be Simone Inzaghi elképzeléseiben, amit jól mutat, hogy az előző idényben 49 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken pedig 4 gólig és 8 gólpasszig jutott.
Hakan Calhanoglu 2021 nyarán szerződött az Inter gárdájához a városi rivális AC Milan csapatától. A klub színeiben azóta 95 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 12 gólt és 21 gólpasszt jegyzett. A csapattal az elmúlt két szezonban kétszer megnyerte az Olasz Kupát, valamint a Szuperkupát is.
Remaining Nerazzurro 🤝⚫🔵#ForzaInter #Calhanoglu2027
— Inter (@Inter_en) July 5, 2023
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!