Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kinevezte új vezetőedzőjét, Luis Enriquét.
(Photo by Antonio Borga/Eurasia Sport Images/Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Paris Saint-Germain együttese a mai nap folyamán menesztette Christophe Galtiert a csapat kispadjáról, annak ellenére, hogy vezetésével begyűjtötték a klub történetének 11. bajnoki címét. Nem sokkal a franica szakember menesztése után a párizsi gárda egy sajtóeseményt hirdetett meg, amivel kapcsolatban nyílt titok volt, hogy az új vezetőedzőt fogják bemutatni. Az új menedzser kiléte sem volt igazán kérdés, ugyanis biztosra lehetett venni, hogy Luis Enrique veszi át Galtier örökét. Végül nem is történt meglepetés, valóban a Barcelonával 2015-ben triplázó, legutóbb pedig a spanyol nemzeti csapatot irányító Enrique ült le a kispadra, aki 2025 nyaráig kötelezte el magát. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta az 53 éves tréner:
Örülök, hogy Párizsban vághatok neki az új kalandomnak. Mindig izgalmas új emberekkel találkozni. A várost is szeretem, és a nyelvet is szeretném megtanulni. Alig várom, hogy munkába álljak a PSG-nél, ahol a támadófutball, valamint a nézők szórakoztatása lesz a főszerepben.
Luis Enrique edzői pályafutásában ez lesz a 4. klubcsapat, hiszen korábban az AS Romát, a Celta Vigót és a Barcelonát irányította.
🆕✍️
Paris Saint-Germain is delighted to announce that Luis Enrique has been named as its first team’s new head coach, with the Spanish manager signing a two-year contract. 🔴🔵#WelcomeToParisLuisEnrique https://t.co/gyHvQx9ojO
— Paris Saint-Germain (@PSG_English) July 5, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…