Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Meglepő döntést hozott a Borussia Dortmund csapatkapitánya, Marco Reus, miután visszatért a nyári szabadságáról.
(Photo by Edith Geuppert – GES Sportfoto/Getty Images)
A Borussia Dortmund csatára, Marco Reus megerősítette, hogy úgy döntött, lemond a csapatkapitányi posztjáról.
A 34 éves német válogatott játékost a 2018/19-es szezon elején nevezték ki a Dortmund kapitányának, a korábbi védő, Marcel Schmelzer helyére.
Reus azonban öt évnyi csapatkapitányság után bejelentette, hogy lemond a karszalagról, és megerősítette, hogy tájékoztatta a csapat vezetőedzőjét, Edin Terzicet és a sportigazgatót, Sebastian Kehlt a döntéséről.
“Sok időm volt gondolkodni a szabadságom alatt, és úgy döntöttem, hogy átadom a kapitányi karszalagot. Tegnap tájékoztattam Terzicet és Kehlt a döntésemről. Öt éven át büszkén és becsülettel viselhettem ezt a karszalagot. Köszönöm a támogatást az évek során. Kívánom, hogy Sebastian és Edin találjon egy nagyon jó utódot. Biztos vagyok benne, hogy sikerrel járnak majd.”
Reus hűséges játékosa a Dortmundnak, ahová 2012-ben csatlakozott a Borussia Mönchengladbachtól, miután korábban a dortmundi akadémiát is megjárta. Annak ellenére, hogy a klubnál eltöltött 11 éve alatt folyamatosan sérülések gyötörték, összesen 387 alkalommal lépett pályára, amelyeken 161 gólt szerzett és 121 asszisztot jegyzett.
Öt trófeát nyert a német csapattal, de nincs közte az áhított német bajnoki cím: az elmúlt szezonban azonban karnyújtásnyira volt ettől, de a szezon utolsó meccsén elúszott a trófea.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!