Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Spanyolországból tért haza egy magyar utánpótlás válogatott labdarúgó a hazai játékosok foglalkoztatására mindig nagy gondot fordító Pakshoz…
A Paks hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a 19 éves balszélsőt, Földi Dominiket a spanyol UD La Cruz U19-es csapatától.
A tehetséges játékos a Ferencvárosnál nevelkedett, megjárta a Vasast is, két évvel ezelőtt a Deportivo Alavés U19-es együtteséhez került Spanyolországba. Földi az U15-ös korosztály óta rendszeres utánpótlás-válogatott, immáron tizenhétszer ölthette magára a piros-fehér-zöld szerelést.
„Fantasztikus érzés volt a Paks megkeresése. Spanyolországból visszatérve az egyetlen jó opciónak gondoltam. Mindenképpen itt szerettem volna tovább futballozni, a színtiszta magyar közegben, várom már a szezonrajtot. Nagyon jól érzem magam, célom pedig, hogy minél több játékidőt kivívjak magamnak. Szeretnék jó teljesítményt nyújtani, gólokat szerezni és gólpasszokat adni” – jegyezte meg a tolnaiak új igazolása.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…