Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Hivatalosan is bemutatásra került a Real Madrid legfrissebb nyári szerzeménye, Arda Güler a 24-es számú mezt kapta meg a klubnál…
(Photo by Maria Jimenez – Real Madrid/Real Madrid via Getty Images)
A szerdai napon vált hivatalossá a török tehetség, Arda Güler leigazolása Madridban, majd a játékost a rákövetkezendő napon, csütörtökön mutatták be a nagyközönség és a sajtó számára, ahol a fiatal középpályás megannyi kérdésre rendelkezésre állt:
“Több klub is érdeklődött irántam, de mindig egyértelmű volt, hogy a Real Madrid az első számú célom. Amikor a Real Madrid bejelentkezik érted, akkor más klubok ajánlata már nem érdekel annyira…
A középpálya közepén érzem a legjobban magam, és kész vagyok megküzdeni a helyemért a csapatban. Elképesztően sok remek játékos van a csapatban, így minden erőmmel azon leszek, hogy minél több játékpercet harcolhassak ki magamnak.
Elképesztő sok legendája van a klubnak, számomra Cristiano Ronaldo, Mesut Özil, Zinedine Zidane és Guti a legnagyobbak.
Jelenleg Luka Modric a világ legjobb középpályása, rengeteget szeretnék tőle tanulni a pályán.
Ahogy már mondtam, igen, meg akart szerezni a Barcelona. De ha a Real Madrid is érdeklődik irántad, akkor más ajánlat értéktelenné válik…”
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…