Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Szigetországi és olasz sajtóértesülések szerint az Inter és a Manchester United továbbra is tárgyalásokat folytat egymással a milánóiak kapusának átigazolásáról…
(Photo by Luca Rossini/NurPhoto via Getty Images)
Ben Jacobs információi szerint az Inter és a Manchester United pozitív tárgyalásokat folytatott egymással André Onana klubváltásáról. Az előzetes híresztelések szerint a milánóiak 60 millió eurót kértek a kameruni kapusért, a “vörös ördögök” 50 millió eurót és további bónuszokat tartalmazó ajánlata már közel lehet a célhoz.
A 27 esztendős kameruni hálóőr tavaly nyáron szabadúszóként került az Interhez. Kezdetben még osztoztak Samir Handanoviccsal a lehetőségeben, a szezon második felében azonban már Onana volt az első számú választás, végül 24 bajnokin és összesen 41 tétmeccsen lépett pályára a 2022-2023-as idényben.
Pályafutása korábbi szakaszában a Barcelona és az Ajax utánpótlásában nevelkedett, 2016 és 2022 között az amszterdamiak első csapatában védett, de a doppingvétségét követő eltiltását követően már nem hosszabbította meg szerződését a klubnál.
Mindeközben az olasz sportsajtó vezető orgánumai megerősítették, hogy az Inter már új első számú kapust keres, az Atalanta tehetsége, Marco Carnesecchi mellett opció lehet a tavasszal a Bayern Münchenben védő rutinos Yann Sommer, ill. a Sahtar Donyeck tehetséges kapusa, Anatolij Trubin megszerzése is.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…