Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott kapust szerződtetett a Paks – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Paks újabb, már a nyolcadik nyári új igazolását jelentette be a szombat délutáni órákban…

 

A Paks hivatalos oldalának tájékoztatása értelmében az atomvárosi együttes szerződtette a legutóbb a Budapest Honvédban védő egyszeres magyar válogatott kapust, Szappanos Pétert.

A 32 éves hálóőr eddigi pályafutása során a Ferencváros, a Dunaharaszti, a Tatabánya, a Zalaegerszeg és a Mezőkövesd csapataiban védett, a kispestieket az elmúlt két évben szolgálta. Ugyanakkor Szappanos a Honvédnál tavasszal parkolópályára került, miután januárban klubot szeretett volna váltani, ami végül meghiúsult, így a csapat kiesésével az idény végén nem gördítettek akadályt a távozása elé. Eddigi pályafutása során 139 NB I-es mérkőzésen szerepelt.

“Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a csapathoz. Szintem régóta minden játékos pozitívan szemléli a Paks példaértékű filozófiáját, munkáját. A tavalyi évadban is egy kis szerencsével meglehetett volna a dobogó. Az ügyvezető úrral egyeztetve, idén is hasonló célokkal vágunk neki a szezonnak. Egyénilég is szeretnék minél többet hozzátenni ahhoz, hogy minél előrébb végezzen a klub” – mondta Szappanos a hároméves szerződése aláírása után.

Örömteli, hogy egy válogatott kapus Pakson folytatja pályafutását. Sok sikert kívánunk számára a magyar csapatban” – tette hozzá Haraszti Zsolt, a Paks sportigazgatója.