MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
Az NB I-es Kisvárda az ausztriai edzőtáborozása alatt hétfőn lejátszotta a Galatasaray ellen, nagy érdeklődéssel várt edzőmérkőzését Graz-ban…
(Photo by Mustafa Yalçın/Anadolu Agency via Getty Images)
A papírformának megfelelően a török bajnok Galatasaray 2-0-ra legyőzte a Kisvárdát a Graz-ban rendezett felkészülési mérkőzésen. A török csapat már az első tíz percen belül megszerezte a vezetést Baris Yilmaz találatának köszönhetően, és a továbbiakban is egyértelmű fölényben játszott. A Kisvárda igyekezett állni a sarat, de jobbára a Galata alakított ki lehetőségeket. Ennek ellenére a mérkőzés szorosan alakult, még akkor is, ha a bő húsz perccel a vége előtt Sacha Boey egy átlövésből megszerezte az isztambuliak második gólját.
A várdaiak számára jó lehetőség volt, hogy a felkészülés során egy nevesebb ellenféllel is találkozhattak. A Galata bár kétségkívül nem a legerősebb összeállításában játszott, például Dries Mertens vagy Nicoló Zaniolo személyében nemzetközi szinten is kimagasló futballlisták léptek pályára soraiban.
Galatasaray – Kisvárda 2-0 (1-0)
Gólszerzők: B. Yilmaz (7.), Boey (68.), ill. –
Galatasaray: Sen – Boey (Bülbül, 71.), Ayhan, Bayram, Dubois – Midstjö, Kutlu (Aksaka, 79.), Kilinc – Mertens – Akgün (Zaniolo, a szünetben), B. A. Yilmaz
Kisvárda: Petkovics – D. Kovacic, Jovicic, Széles – Cipetic, Lucas, Ötvös (Körmendi, a szünetben), Vida K. – Czékus (Szpaszics, a szünetben), Mesanovic (Ilievszki, a szünetben), Camaj
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….