Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fél év után távozott a Debrecen válogatott játékosa – HIVATALOS

A Debrecenhez a téli átigazolási időszakban visszatérő válogatott szélső nyáron elhagyja a hajdúsági csapatot…

 

A Debreceni VSC hivatalos oldalán erősítette meg, hogy bár a felek tárgyaltak a lehetséges folytatásról, Varga Kevin úgy döntött, hogy külföldre szeretne igazolni, így újból elhagyja a Lokit.

A 27 esztendős szélső a Debrecen csapatában nevelkedett, néhány hazai kölcsönt leszámítva a Loki alapemberének bizonyult, majd 2020. szeptemberében szerződött a török Kasimpasa csapatához. Varga a 2020-2021-es idényben még állandó játéklehetőséget kapott az isztambuli csapat színeiben, s 37 bajnoki pályára lépés alatt négy-négy találatot és előkészítést jegyzett, azonban a rákövetkező kiírásban elvesztette kezdőhelyét és jóval kevesebb lehetőséghez jutott. A magyar játékos a 2021-2022-es kiírásban 16 tétmérkőzésen lépett pályára (ebből nyolcszor csereként), és összesen két gólt szerzett a Kasimpasa színeiben, majd tavasszal kölcsönadták őt a svájci Young Boysnak, ahol még kevesebb lehetőséghez jutott.

Ezt követően Varga tavaly nyáron szerződött a Hataysporhoz, ahol 11 bajnoki fellépés alatt egy gólpasszt jegyzett, majd a február eleji törökországi földrengés után csapata visszalépett a küzdelmektől, Varga pedig hazatért a Lokihoz.

A 14-szeres magyar válogatott játékos 12 meccsen 2 gólt szerzett az elmúlt félszezonban a Loki színeiben.