Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A hazai érdeklődések ellenére a tapasztalt magyar hálóőr úgy döntött, hogy a másodosztályba is követi görög csapatát…
A januárban a görög Levadiakoszhoz szerződő Gróf Dávid a Nemzeti Sportnak megerősítette, hogy csapata kiesése ellenére kitölti a szerződését és a másodosztályban is marad az együttesnél:
“A Paks valóban élénken érdeklődött, akadtak megkeresések a görög és a ciprusi első osztályból is, de a Levadiakosz nem engedett el sehova. A családdal jól érezzük magunkat Görögországban, de sajnos nem sikerült benn maradnunk az első osztályban, viszont az mindenképpen jó jel, hogy a Levadiakosz próbálja megerősíteni a keretét, eddig két-két görög és spanyol futballista érkezett, ráadásul új a vezetőedzőnk is. A felkészülés július 24-én kezdődik, de két nappal korábban már munkára jelentkezünk, hiszen különböző felméréseken kell részt vennünk. Hogy mit a hoz a jövő, nem tudni, egyelőre az a legfontosabb, hogy kipihenjem magam, majd újult erővel belevágok a munkába: nem is lehet más a cél, fel kell jutnunk a Levadiakosszal!”
A 34 éves kapus legutóbb a DVSC-ben védett Magyarországon, korábban a Budapest Honvéd és a Ferencváros kapusa is volt.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…