Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A holland sajtó korábbi információinak megfelelően az AFC Ajax valóban felbontotta meghatározó játékosa szerződését…
(Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)
Az AFC Ajax a péntek esti órákban erősítette meg, hogy szerződést bontott kulcsemberével, miután a nem egyező elképzelések miatt Dusan Tadic napok óta nem látogatta a csapat edzéseit.
Az amszterdami klub mérsékelni szeretné a kiadásait, hiszen a következő szezonban nem vesz részt a Bajnokok Ligájában, a szerb középpályás pedig a csapat legjobban fizetett játékosa, így a kenyértörés mellett döntöttek. Tadic volt a 2018-2019-es szezonban BL-elődöntőt játszó Ajax keretének utolsó tagja, aki az amszterdamiakat erősítette.
A 34 éves topolyai származású irányító a Vojvodinában kezdte pályafutását, 2010-től 2014-ig már Hollandiában játszott a Groningen és a Twente alkalmazásában, majd négy évet a PL-ben töltött a Southampton játékosaként. Tadic 2018-ban szerződött az Ajaxhoz, amely színeiben mostanáig 241 mérkőzésen 105 találatos és 122 gólpasszt jegyzett. Ezalatt háromszor nyert bajnoki címet és kétszer Holland Kupát. A 2018–2019-es szezonban 28 találatával gólkirály volt, a 2020–2021-es bajnokságban pedig az év játékosának választották.
Szerződése felbontása után Tadic szabadon igazolható lett. A nemzetközi sajtó híresztelései szerint a török Besiktas szerződtetné a szerb klasszist.
MVP. Captain. Legend.
Dusan Tadic ♥️
— AFC Ajax (@AFCAjax) July 14, 2023
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…