Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az argentin bajnokság (Liga Profesional) 25. fordulójában a listavezető River Plate a hazai győzelmével bebiztosította a bajnoki címét…
(Photo by Mariano Sanchez/Anadolu Agency via Getty Images)
Az argentin bajnokság idei első, Liga Profesional elnevezésű sorozatának nagy részében a River Plate utcahosszal vezetett, szombatról vasárnapra virradóra pedig matematikailag is bebiztosította bajnoki címét az Estudiantes La Plata 3-1-es hazai legyőzésével.
A helyi rekordbajnoknak számító “milliomosok” történetük során 36. alkalommal ünnepelhetnek bajnoki címet, azok után, hogy utoljára még Marcelo Gallardo vezetésével 2021-ben lettek bajnokok.
Az év elején kinevezett Martín Demichelis fantasztikusan vette át a csapat irányítását, bár elődje megkezdett útját viszi tovább, a csapat az idény nagy részében még a megszokottnál is stabilabb, magabiztosabb teljesítményre volt képes. A pályakezdő tréner az első szezonját rögtön bajnoki címmel zárta, ami mindenképpen egy ígéretes pályafutása kezdete.
A második Tallers mögött a bajnkság harmadik helyén a San Lorenzo áll, míg a további nevesebb Buenos Aires-i óriásklubo közül a hullámzóan teljesítő Boca Juniors csak a kilencedik, a Racing Club a 13., a Vélez Sarsfield a 21., az Independiente a 24. helyet foglalja el a 28 csapatos mezőnyben.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…