Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: a KÍ edzője bizakodó a Ferencváros elleni visszavágó előtt

A Ferencváros szerda este lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójának visszavágóján a feröeri KÍ Klaksvík ellen hazai környezetben…

A KÍ Klaksvík vezetőedzője, Magne Hoseth Dániában készült csapatával a Ferencváros elleni visszavágóra az első mérkőzés gól nélküli döntetlenje után:

“Az első mérkőzést követően fontos volt elutaznunk máshova edzeni, hiszen a Feröer-szigeteken csak műfüves pályák vannak, így szoknunk kellett az igazi füves borítást. Nehéz mérkőzés lesz a szerdai, de készülünk rá. Nem várhatunk másfajta mérkőzést, mint amilyen a legutóbbi volt. Fel vagyunk készülve arra, hogy hogyan védekezzünk ki helyzeteket a tizenhatoson belül. Tisztában vagyunk azzal, hogy kisebb csodára lenne szükségünk ahhoz, hogy győzzünk Budapesten, de hiszek benne, hogy ez lehetséges. Tudjuk, hogy a gólszerzésre a legjobb esélyünk rögzített szituációból kínálkozhat. Azt is tudjuk, hogy számunkra szokatlan forróság lesz, de ne feledjük, az ellenfélnek is melege lesz. Szeretnék jó tempót látni a csapatomtól. Nem lesz könnyű dolgunk, 20-22 ezer néző lesz kint, ettől függetlenül nagyon várjuk a meccset.”

“Mindig, mindenben kikérjük Turi Géza véleményét, ez a Ferencváros elleni meccs előtt sem volt másként. A modern technikának köszönhetően minden mérkőzés minden szituációját ki lehet elemezni, Géza és több segítője az elmúlt hetekben több meccsét látta a Ferencvárosnak. Tudjuk, mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ám csak a játékosokon áll, hogy végrehajtják-e a megbeszélteket” – mondta el a tréner a csapat magyar kapusedzőjéről a fradi.hu-n.

A Ferencváros szerda este 18 órától fogadja a feröeri bajnok KÍ Klaksvíkot a Groupama Arénában a BL-selejtező első fordulójának visszavágóján.

A párharc továbbjutója a következő körben a svéd Häcken ellen fog találkozni, amely kettős győzelemmel múlta felül a walesi The New Saints-t.