A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar válogatott fiatal szélsővédője az angol bajnokságban (Premier League) folytatja pályafutását…
(Photo by AFC Bournemouth/AFC Bournemouth via Getty Images)
A holland AZ Alkmaar együttesétől a Bournemouth-hoz szerződő magyar válogatott hátvéd, Kerkez Milos az első interjújában arról beszélt, hogy hatalmas dolognak tartja, hogy a szigetországba szerződött:
“Elsősorban a klub részéről tapasztalt tisztelet miatt döntöttem a Bournemouth mellett. Meglátogattak minket az otthonunkban, hogy ismertessék a terveiket, ez nagyban hozzájárult a döntésemhez.”
Kerkez kiemelte, a meccsek intenzitása és sebessége kiemelkedik az angol élvonalban, ahol a világ legjobbjai játszanak, így minden más lesz, mint amit eddig tapasztalt. Hozzátette, tudja, mire számíthat, mivel az Ekl idei elődöntőjében korábbi csapatával, a holland AZ Alkmaarral találkozott a West Ham Uniteddel. Megjegyezte, felkészültnek érzi magát.
A nyolcszoros magyar válogatott nevetve “őrült bal bekknek” nevezte magát bemutatkozása alkalmával. Saját bevallása szerint élvezi a védekezést, a szereléseket és a párharcokat, de szereti segíteni a csapatát támadásban is, úgy véli, hogy a DNS-ében van, hogy fel-alá rohangáljon a vonal mellett, ezt szereti csinálni a legjobban a pályá.
Kerkez elárulta, a nyáron kinevezett spanyol vezetőedzőnek, Andoni Iraolának is nagy szerepe volt az átigazolásában, mert kifejezetten szereti a játékfilozófiáját.
“Szerbiában születtem, de a nagymamám magyar, neki köszönhetően kaptam meg a magyar papírokat, azaz kettős állampolgár vagyok. A magyar válogatottban játszom, ez volt az én és a családom döntése, miután meghívtak” – mondta Kerkez, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy a magyar nemzeti együttesben játszhat.
A magyar válogatott 19 éves balhátvédje tavaly januárban került a holland együtteshez, azóta Kerkez állandó játéklehetőséget követelt magának és stabil, energikus teljesítményére számtalan európai csapat felfigyelt. A fiatal bekk az AZ színeiben 55 tétmérkőzésen öt gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…