Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Hiába a játékos vágya, hogy megküzdjön a posztjáért, a Bayern München már idén nyáron meg szeretne szabadulni Sadio Mané játékjogától…
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
Fabrizio Romano legfrissebb értesülései szerint döntött a Bayern München vezetősége amellett, hogy még idén nyáron túladjon a csapat egyik húzónevén, így Sadio Mané akár már júliusban más klubnál találhatja magát az olasz transzferguru szerint. A játékos iránt Cristiano Ronaldo csapata, az Al Nassr érdeklődik a leghevesebben, akik úgy vélik, hogy Mané érkezésével még a hirtelen megerősödött riválisok ellen is jelentős előnyre tehetnek szert, és így a bajnoki címért harcolhatnak a szezon folyamán.
A Bayern München pedig úgy tűnik, hogy a pénzt választotta, hiszen Fabrizio Romano beszámolói szerint a játékos hű maradna a klubhoz és megküzdene a posztjáért a támadósorban, azonban a bajor klub inkább az Al Nassr által felajánlott mesés összeget szeretné az asztalán látni az átigazolási szezon végeztével.
Sadio Mané az előző szezon folyamán 38 mérkőzésen 12 góllal és 6 gólpasszal járult hozzá a Bayern München sikereihez.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…