Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Sztanyiszlav Csercseszov menesztése után Máté Csaba vette át a Ferencváros irányítását, akinek vezetésével a magyar bajnok a BL-kiesést követően az Ekl-selejtezőre készül…
A Ferencváros vezetőedzője, Máté Csaba a fradi.hu-nak nyilatkozott arról, hogy a zöld-fehérek hogyan készülnek a szomorú BL-kiesés után az Európa-konferencialiga selejtezőjére:
“Mindannyiunk számára óriási csalódás volt a feröeriek elleni mérkőzés kimenetele, illetve maga az eredmény is, ezt kell most feldolgozniuk a játékosoknak, hiszen őket is hatalmas csalódásként érték a történtek. Nagyon fontos, hogy ezt mentális oldalról jól kezeljük. Sokan vagyunk a keretben, mindenki másként dolgozza fel a nehézségeket, ezt a feszültséget kell ezekben a napokban feloldani.”
“A legfontosabb, hogy az alázat meglegyen a csapatban, valamint a kellő tisztelet az ellenféllel szemben. Azt a hatalmas csalódást, amit a szurkolóknak okoztunk, meg kell próbálnunk helyrehozni. Szeretnénk visszanyerni a szurkolóink bizalmát, hiszen szükségünk van a támogatásukra” – tette hozzá a tréner.
Az FTC-t 2012 óta szolgáló Máté Csaba nem először kap lehetőséget megbízott vezetőedzőként, Leandróval az oldalán viszont eddig egyszer, 2021. december 18-án, egy Honvéd elleni bajnokin dolgozhatott. Az eddigiekben az NB III-ban szereplő tartalékcsapatnál tevékenykedő Leo most újra a felnőtt együttes mellett bizonyíthat.
“Az ember alapvetően nem úgy szeretne lehetőséget kapni, hogy valaki elmegy, ám ennek ellenére megtiszteltetés itt lenni, minden tudásommal azon leszek, hogy segíteni tudjak a csapatnak abban, hogy kilábaljon ebből a nehéz időszakból. Már a csütörtöki, Shamrock Rovers elleni selejtezőre készülünk. A legfontosabb, hogy a fejeket rendbe tegyük, hogy mindenkinek visszatérjen az önbizalma. Tisztelet, alázat és persze, emellett bele kell tenni a kemény munkát is a felkészülésbe, az eredmények csak a kellő intenzitással végzett edzésekkel, sok futással jöhetnek vissza” – jelentette ki Leandro.
A Ferencváros az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában az ír Shamrock Rovers ellen lép pályára, az első mérkőzést csütörtökön rendezik a Groupama Arénában.
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…
Rice és Ödegaard hiányát is elbírta a csapat!
Szoros küzdelemben szenvedtek vereséget a Slovantól…