A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
A török bajnokságot (Süper Lig) erősítő isztambuli csapat az Egyesült Arab Emirátusokból csábított vissza Európába egy rutinos csatárt.
A Galatasaray hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták az egyesült arab emírségekbeli (UAE Arabian Gulf League) Al-Nasr csapatától Cédric Bakambut. Az átigazolási összeget egyelőre nem hozták nyilvánosságra a felek, a játékossal pedig egy rövidtávú 2025-ig szóló szerződést kötöttek a törökök.
Bakambu a Sochaux csapatában nevelkedett, majd innen a Bursasporhoz igazolt 2014-ben, így ismerős lehet számára a török légkör. Egy szezont követően azonban megvásárolta a Villarreal, és a spanyoloknál remek szezonokat futott, de 2018-ban mégis a kínai élvonalban szereplő BJ Guoanhoz szerződött 40 millió euróért. Ezt követően megjárta a Marseille-t és az Olympiakoszt is, míg végül az Al-Nasr gárdájánál kötött ki mindössze 3 héttel ezelőtt.
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…